Vona Gábor Magyar Péternek: „A választási részvétel erkölcsi kötelesség!”
A Második Reformkor elnöke nyílt levélben szólította fel Magyar Pétert a választáson való részvételre.
Egy kis ország miniszterelnökeként Orbánnak nem kellene állandóan makroszintű szentenciákat kinyilatkoztatnia.
„A kormányfő tegnap a keleti nyitás másik nagy reménységébe rúgott, Oroszországba. Ezt mondta a magyar külügyesek fórumán: »Versenyképessége javításához az Európai Uniónak meg kell állapodnia Oroszországgal. Mindez Közép-Európának történelmileg nem könnyű kérdés, mert ha egy Németország vezette Európai Unió és Oroszország közeledéséről az ember olvas, akkor megnézi, hogy a gyerekek megvannak-e az udvaron«, majd hozzátette, a közép-európai térségnek pontosan meg kell fogalmaznia az érdekeit egy EU-Oroszország közötti hosszú távú stratégiai együttműködés esetén.
Ha térségünknek – és elsősorban Magyarországnak, mert bennünket ez érdekel elsősorban – van érdeke, akkor az, hogy kormányokat, országokat vérig sértő, teljesen feleslegesen bedobott, zavaros szövegekkel ne idegenítsük el. Mint Oroszországot, amelyet Orbán Viktornak sikerült súlyosan megsértenie még ellenzéki korában, amelynek máig issza levét nem csak ő, hanem – és ez fontosabb – orosz megrendelésért ácsingózó beszállítóink is.
Egy kis ország miniszterelnökeként Orbánnak nem kellene állandóan makroszintű szentenciákat kinyilatkoztatnia.”